2018-09-18 08:57:37

Borsodi Nap 2018. Győr

Cégünknél immár hagyománnyá vált, hogy augusztus hónap utolsó pénteki napja a mulatságról, mókáról, szórakozásról szól.
Ezt a napot a tulajdonosok minden évben a dolgozók szórakoztatására, egymás megismerésére szánják, mindhárom telephelyről (Győr, Szombathely, Kisújszállás) érkeznek a kollégák, idén immár összesen 211 munkatárs és 22 tanuló.
A 10:00 órás megnyitó az ügyvezetői köszöntéssel kezdődött, ahol külön köszöntöttük az alapító tulajdonosokat, Borsodi Lászlót és Borsodi Lászlóné Piroskát. Ezután színpadra hívtuk a tavalyi Borsodi Nap óta a céghez csatlakozó új munkatársainkat és nagy tapssal kívántunk nekik sok sikert és minél több együtt töltött évet a cégünknél.
Ezt követte a minden évben visszatérő esemény, a jubiláló munkatársak köszöntése.

A Borsodi cégcsoport jubileumi díjai a következők:

  • 5 év után: ezüst kitűző
    Kiss János, Mádi Dániel, Nagy Kálmán, Varga Sándorné, Bánhalmi Tibor, Csordás Mátyás Péter, Imre Bence, Vingler Zoltán, Devecseri Attila.
  • 10 év után: arany pecsétgyűrű
    Miklos Margit, Blaskó Zoltán, Megyeri Sándor
  • 15 év után: arany medál
    Szabó Ferenc, Czibula István
  • 20 év után: értékes karóra
    Mezzey Miklós
  • 30 év után: üdülés vagy karóra
    Borsodi Péter

Péter munkatársunk 30 évet eltöltött munkaviszonya a Borsodi cégnél, dicséretre méltó, mindnyájan büszkék vagyunk rá. Egy értékes karórával jutalmaztuk munkásságának ezt a szakaszát.

Minden évben rajzpályázatot írunk ki a dolgozók gyermekeinek, melyet könyvutalvánnyal jutalmazunk. Az idei a téma a „Robotok” voltak.
Négy korcsoportban díjaztuk a beérkező rajzokat és alkotóikat, akik a következők voltak:

1-6 éves pályázók:

  1. helyezett: Patai Hanna
  2. helyezett: Sován Bálint
  3. helyezett: Borsodi Damos


7-10 éves pályázók:

  1. helyezett: Boros Lili
  2. helyezett: Boros Máté
  3. helyezett: Patai Ábel


11-15 éves pályázók:

  1. helyezett: Sándor Amira
  2. helyezett: Sován Vivien
  3. helyezett: Régéczi Dóra és Attila


15 év feletti pályázók:

  1. helyezett: Nagy Krisztina
  2. helyezett: Horváth Szabolcs

A nap hivatalos része után elkezdődött a főzőverseny, kollégáink bográcsos ételekkel szálltak versenybe a legjobb íz díjának elnyeréséért.
Ezzel egy időben elkezdődtek a sportprogramok, az immár hagyományos Borsodilimpián kívül, lelkes kolléganőink ismét remekül vezényelték, az „Egy perc és nyersz” vetélkedőt, amit úgy a résztvevők, mint a lelkes szurkolók nagyon élveztek.
Pokorádi Ágnes kolléganőnk elkezdte a kosárfonás oktatást, sok kolléga kipróbálta magát, megküzdött a feladattal, és a nap végével mindenki a saját maga által készített kis kosárkával térhetett haza.
A Bar Royale Kft. pultját hamar megtámadták a kollégák, fogyott a Csipike, körte és szilvapálinka, a jéghideg sör.
A sport meghozta az étvágyat, így ebéd előtt Borsodi László, Borsodi Lászlóné tulajdonosok és Póczik Zsolt mesterszakács, kóstoltak, véleményeztek, kérdeztek és tanácskoztak, majd meghozták a döntést.

Első helyezést a Kaltenecker Gábor, Szabó László, Horváth Patrik, Horváth Tamás, Faragó Anett, Lévai Richárd Szürkemarha pörköltje nyerte.
Második helyezett a Kövi Gábor, Szalai Ádám, Langer Martin, Pozsgai Bálint, Csont Péter, Varga Sándorné, Kemény Alexandra, Förhétz Evelin Chilis babja nyerte.

Minden csapat remekelt, az ételek mind ízletesek finomak voltak és ezt mi sem bizonyította jobban minthogy egy-kettőre kiürültek a bográcsok.
Az édesszájúakra is gondolva, gyorsan fogyott a Bécsi kávéház által kínált fagyi is!
Hevesi Tamás énekes fellépését volt aki tapssal, tánccal köszöntötte, volt aki csak jóllakottan végig hallgatta és a felcsendült ismerős dalokat dúdolta.
Délután nagy várakozással fogadtuk Vári Gyula volt MÍG- 29 – es vadászgéppilóta Műrepülő bemutatója egy JAK-52-es repülőgéppel.
A napot a sport és vetélkedő nyerteseinek díjazása zárta.
Szitás Mátyás DJ., remek zenét biztosított egész nap és Golyónak, mint visszatérő Borsodi napos hang technikusnak is köszönjük a közreműködést.
Köszönjük a tulajdonosoknak, hogy idén is jót szórakoztunk, köszönjük a kollégáknak a részvételt, a segítséget, hogy ma is egy nagy, közös csapat voltunk, Borsodisok.