2016-12-12 10:39:40

Fotópályázat

2016 októberében az OATK fotópályázatot hirdetett olyan szakemberek körében, akik tanulnak, dolgoznak, tevékenykednek az anyagvizsgálat szakmában. Mint azt tudjuk, a Borsodi Műhely Kft. hőkezelő üzemének működéséhez egyik alapvető feltétele volt az anyagvizsgáló laboratórium, amely évről évre fejlődik és bővül. Végiggondolva a jelenlegi lehetőségeket és a munkatársak szakmai fejlődését, úgy döntöt tem, hogy idén benevezünk az országos fotópályázatra. A pályázati képeket Hosszúné Farkas Judit, Hódosi Szilvia és jómagam, Ivanics Emese készítettük és küldtük el a bíráknak. Nagy megtiszteltetésünkre a képeket befogadták, így kijelenthetjük, hogy a szigorú feltételeknek eleget tettünk, mind formailag, mind technikailag. Ez egy nagy elismerés a kollégáknak, és úgy gondolom, ezáltal a cégünknek is, hisz eddig ilyen módon még nem képviseltük a Borsodi Műhely Kft.-t. Az elkészült fotók komoly előkészítés eredményei, amelyben nagy segítségünkre szolgált Pócs Péter, Domány Máté és Magyar Norbert a beszerzés-raktár-logisztika, illetve a hőkezelő területről. Az így elkészült művekhez ezúton is gratulálok a részt vevő kollégáknak!