2015-05-26 09:59:40

Techtogether Junior, ahol a járműipar jövője épül

Csapatmunka, prezentáció, szakmai ismeretek - ezek voltak a főszereplői a nyugat-magyarországi régió 11 középiskolájának részvételével zajló versenynek, ahol a több mit 150 diák mellett a térség munkaadói, így a Borsodi Műhely Kft. is jelen volt.

2015.03.27-én tehetséges műszaki érdeklődésű középiskolások töltötték meg a Győri Városi - Egyetemi Csarnokot, hogy a Techtogether Junior elnevezésű verseny keretében elméleti ismereteikről és gyakorlati képességeikről számot adva konkrét feladatok mentén mutatkozzanak be leendő munkaadóik számára. A járműipart képviselő cégek szintén bemutatkoztak a fiatalok számára - nem véletlenül beszélt köszöntőjében Borkai Zsolt, a megyeszékhely polgármestere, különleges fúzióról. A rendhagyó állásbörzének is beillő rendezvény alaphangulatát fiatalos könnyűzenei betétek, hangos kurjantások, lelkesen szaladgáló csapattagok adták meg, még néhány hangszer is előkerült a drukkerektől. Mindeközben egymást váltották a csapatok prezentációi a színpadon, hiszen az ismeretek birtoklása, a kézügyesség és egyéb gyakorlati bravúrok mellett a soft skills kompetenciacsoportot illető teljesítmény is érdekelte a szakmai zsűrit, amelynek tagjai közt az esemény főszervezője Horváth Szabolcs is jelen volt.